VIGYÁZZ, KÉSZ, POSZTOLJ! | Álomállás

Sziasztok! Igen, igen, igen... Gabi újra VKP bejegyzést ír! Ilyen is rég volt, nemde? Nos, ideje volt már visszatérni. Sajnálom az újabb kihagyást, de úgy érzem, szükségszerű volt. Magyarázatot most nem adnék, inkább térjünk a mai témánkra. Álomállás... Mindenkinek van, még ha nem is olyan precízen kidolgozva, megfogalmazva magában. Évekig harcolunk, tanulunk érte, de megéri? Mennyi esélyünk van elérni az álmainkat? Nos, ez az én sztorim.

Hat évesen állatorvos, tizenkét évesen író, tizennégy évesen újságíró és fordító, s most, a tizenhéthez közeledve: gépészmérnök és másodállású blogger szeretnék lenni. A változás okai? Rengeteg van.

Gyerekkoromban nagyon vonzottak az állatok, de rá kellett ébrednem, hogy nem bírom a vért és a szenvedés látványát. Egyszer, mikor a kutyámat vittük állatorvoshoz, majdnem rosszul lettem a rendelőben - ekkor jöttem rá, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb állás számomra. 

Mesélni, történeteket kitalálni, írni mindig is szerettem (és még szeretek is). Imádom az irodalmat, szívesen olvasok bármit - ha időm engedi. De valahogy... ez mindig csak hobbi marad számomra. Azt pedig szintén nem tudom elképzelni, hogy egész nap sikítva rohangáljak, hogy "CÍMPALSZTORIIIII....!". Illetve, én csak arról írok, ami érdekel. Egy sportújságnál, celeb magazinnál, hírlapnál meghalnék. 

És most... Itt állok (na jó, szép gondolat, de igazából csak ülök), s kezd enyhe fogalmam lenni arról, hogy mit is akarok csinálni.

Mióta diákmunkásként egy műanyag alkatrészeket gyártó cégnél dolgozom, megbizonyosodtam róla, hogy a jövőm gépek között van. Természetesen nem úgy, mint most - végülis ki akarná ugyanazt a monoton, egyszerű kis dolgot csinálni, mindenféle képesítés nélkül egész életében. Édesapám és édesanyám is gyárban dolgoztak, apu gépészként, anyu vegyészként. A kémia nem az erősségem, de kiskoromban mindig imádtam apunak segíteni összeszerelni és szétszedni dolgokat. Matekból világéletemben nem voltam túl rossz, a műszaki rajzok szerintem csodaszépek, a nyelveket is szeretem, célom, hogy legalább angolból legyen egy szakvizsgám is. Mivel a technológia mindig fejlődni fog, kelleni fognak emberek, akik értenek a gépekhez, a programozáshoz - úgy érzem, munkát is fogok találni. Olyan környezetben szeretnék majd dolgozni, ahol a kollégáim megbízhatóak, szerethetőek, segítőkészek. És ha egyszer sor kerül arra, hogy saját csapatom legyen, mint apunak is: jó fej, megértő, de a rendes munkát elváró főnök szeretnék lenni.
Emellett természetesen másodállásra is gondoltam. Ha tényleg összejön a felsőfokú nyelvvizsga, illetve a szakvizsga angolból, szívesen korrepetálnék később gyerekeket. Elképzeltem, ahogy hazajövök egy délelőttös műszakból, kicsit pihenek, majd jön a "kedvenc tanítványom", akinek segítek felkészülni a következő nyelvórájára, vagy éppen a nyelvvizsgájára.
Természetesen, a blogolást sem hagynám abba. Igazán hozzám nőtt ez a közösségi felület, amit kicsit naplóként is használhatok.

A kedves "úristen, ez az álomállás tiszta férfias" kommenteket megelőzve, figyelmeztetnék mindenkit, hogy sosem voltam a leglányosabb lány. A gimnáziumi éveim előtt egy szoknyám sem volt, nem is sminkeltem magam. A mostani csinosabb öltözködésem ellenére, a nem túl lányos stílusom megmaradt.
Ti mit gondoltok? Milyen jövőképet képzeltek el magatoknak? Ha már van ötletetek, írjátok meg kommentben! Hamarosan új bejegyzéssel jelentkezem, addig is csodás nyarat mindenkinek! ♥