VIGYÁZZ, KÉSZ, POSZTOLJ! | A legnagyobb baklövésem

Sziasztok Drágák! Remélem elnyerte a tetszéseteket az előző bejegyzésben, a karácsonyi hangulatú poszt - habár most kicsit el kell szakadnom a témától. Ugyanis elérkezett egy újabb Vigyázz, kész, posztolj! ideje. A mai témánk a legnagyobb baklövés (amiből nekem szép számmal van), hát elég izgalmas dolog lesz... Nos, foghatnám itt szomorkodósra a figurát, dobálózhatnék "Jaj, miért?!"-ekkel, de nem kívánom ezt tenni. Ehelyett inkább Nektek szeretnék tanácsot adni, avagy: Hogyan ne legyél olyan hülye, mint én...? (és hogyan ne késd le a linkek beillesztésének határidejét - velem ellentétben... lol)

Vágjunk is bele!

Emlékszem, hogy erről már írtam egyszer. De sebaj.

Képzeld el, hogy besétálsz egy számodra totál ismeretlen helyre, tele új arcokkal, senki sem ismerős és mindenki téged néz - hogy ki vagy és mit keresel ott. A stressz szinted a nulláról kétszázra ugrik, a kezed és a gyomrod teljes görcsben "élvezik" az utazást, ahogy végigsétálsz a folyosón. A hozzád hasonló - és annyira nem hasonló - korú emberek szinte sorfalat állnak melletted. Majd mikor megérkezel a kijelölt helyre, gyorsan kiszemeled a legközelebbi szabad helyet - lehetőleg egy üres sarokban - és amilyen gyorsan csak lehet, leülsz és próbálsz megnyugodni. Habár ez egy cseppet sem ilyen egyszerű. Senki sem megy oda hozzád, habár egész sokan vannak már körülötted, mindenki beszél valakivel, csak te üldögélsz ott. Elátkozod magad, hogy miért nem hoztál magaddal egy jó könyvet, ami legalább egy percre elfeledtetné veled az izgulást. 

Amikor mégis melléd lép valaki, köszön, te pedig csak ijedten felnézel, grimaszolsz (az már majdnem mosoly), és egyszer csak az eddig számodra is ismeretlen legbénább és legkínosabb hangoddal visszaköszönsz. Egyértelmű ezek után, hogy az illető nem szeretné elkapni tőled a szorongást....

Nos, a történet része ennyi lenne.

Gondolom rájöttetek már, hogy enyhén szarkasztikus ellenpéldának szántam. A sztori vége egyébként az lenne, hogy belehalsz a magányba, vagy ha találsz is valakit, aki beszélni hajlandó veled, nem leszel túl népszerű. (Na, nem mintha én az lennék, haha...)

Amit mindezzel mondani akarok, az csak annyi, hogy: NE FÉLJ ÚJ EMBEREK KÖZÉ MENNI. Oké, rendben, mindenkiben lehet pszichopata hajlam és tény, hogy nem ismered őket, bármelyik felfalhat élve, vagy a puszta ölelésével kinyomhatja belőled a szuszt... De: ők ugyanolyan emberek, mint Te. Semmivel sem kevesebbek, vagy többek. Ne kell tőlük félned, és a Földön élő kannibálok száma is egész kevés...

Semmiképp ne stesszelj, ne izgulj - ha mégis: ezt ne mutasd ki az új társaság előtt. Gondolok itt a kínos nevetésre, ami helyett inkább próbálj bekapcsolódni a témákba. Menj oda olyanokhoz, akiket szimpatikusnak vélsz, mutatkozz be, próbálj velük szóba elegyedni... Ha nem sikerül, "vegyél egy szendvicset a büfében", vagy "menj ki mosdóba" - akarom mondani, próbálkozz be egy újabb társaságnál. Akkora baj sosem történhet, maximum nem találjátok meg elsőre a közös hangot. 

A lényeg, hogy sose legyetek olyan kínosak, mint én.

Minden emberben van egy kis kínos érzet, amikor ismeretlenek közé lép. Én emiatt már túl sok kezdődő, vagy épp kibontakozni látszó barátságot rontottam el. Higgyétek el, sokkal többre viszitek, ha nem félős nyusziként gubbasztotok a sarokban, hanem meritek önmagatokat adni, beszélgetni, együtt nevetni, mosolyogni, témákhoz hozzászólni... Ha valakivel nem találod meg a közös hangot, fedezd fel a többieket, társalogj minél több emberrel! Amikor egy bizonyos személy totál rád tapad, az sem túl kellemes érzés...

Nos, ennyi lett volna mára ez a rövidke "tanító" jellegű poszt. Hamarosan újabb bejegyzéssel várlak Titeket és legközelebb talán ennek a megosztási határidejét sem késem le! :) És... Ne felejtsétek el megnézni a többi blogger baklövéseit!

Puszik és ölelések,

SR Blog.